King of Sails - Teszt - A kikötőben horgonyzó hajó biztonságos, de a hajókat nem ezért építették.

2018.09.08

Hosszú idő óta újra a lábunk alatt érezhetjük a tenger sodródását, a fedélzet rum szagú hangzavarát, és az ellenség ágyúrobaját a King of Sails Royal Navy-ban ami egy PvP alapú multiplayer tengeri ütközeteket megidéző játék, sajnos egyenlőre csak Android készülékeken érhető el. 

A King of Sails alapfelépítésében könnyen irányítható, remek szórakozást ígérő játék a maga műfajában még a hibái ellenére is, mert azért azok vannak sajnos. Például ilyen sík tengert, csak befagyott állapotban látunk, én személy szerint rendkívűl hiányoltam a tenger hullámzását, illetve a viharok hiányát sem tudtam jó szemmel nézni, ám még ezek ellenére is elég izgalmas csaták kerekedhetnek ki, ha megfelelően foglalkozunk hajónk fejlődésével. 

A Játék kezdetekor csak 1 hajó áll a rendelkezésünkre, de később elég sokféle, különböző adottságokkal rendelkező hajókat vásárolhatunk magunknak, egyenlőre Franciaországból illetve az Egyesült Királyságból, de később még Oroszországból, Svédországból, még az Egyesült államokból is szerezhetünk be Tengerjáró csatahajókat. Ha megvásároltunk épp aktuálisan legújabb hajónkat, akkor bizony szükség van fejleszteni kis ladikunkat, mint a hajótestet, vitorlát, kormánykereket, elől hátul oldalt lévő ágyukat, illetve kinézetre is változtathatjuk hajónkat, egészen a vitorla kinézetét mind a hajó zászlóját is. Külön megjegyeznémm, hogy még Magyar Zászlót is felhelyezhetünk hajónkra. 

Amint elkészültünk hajónk fejlesztésével és csinosítgatásával, máris indulhatunk a csatákba. 5v5 Team Fight match-re illetve 1v1 Duel fight-ra van lehetőségünk később pedig érkezik majd a Deathmatch, illetve a Siege. Érdemes team fight-al kezdenünk, hogy felvegyük a többiek harcstílusát, Black Flag-el edződött vén tengeri medvék azért előnnyel indulnak mert a hajók irányítása, és a tüzelés nagyon hasonlóan vannak kivitelezve mint az Assassin's Creed Kalózos epizódjában. Távcsővel mérhetjük fel a távolságot ellenfeleink és köztünk, hogy könnyebben rájuk tudjunk oldalazni, hogy teljes tűzerővel mérjünk támadást ellenük. 

Összességében a King of Sails egy nagyon szerethető izgalmas kis játék a hibái ellenére is. A hangulatos tengeri csaták mindig gondoskodnak róla, hogy visszatérjünk egy erősebb hajótesttel, vagy erősebb ágyukkal. Az alkalmazás egyenlőre csak Android rendszerekre elérhető, de reméljük mihamarabb megjelenik az iOS felhasználók számára is. Nézzétek meg bemutató videónkat a játékról. 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el